| Kétéves
növény, főleg a Földközi tenger vidékén
és Közép-Európában honos, de ma megtalálható
szerte a világban. A céklát főleg gyökeréért
termelik, de táplálkozásra és gyógyítás
céljából felhasználható akár
az egész növény is. Gyökere húsos, leveses,
sötétlila színű.
A céklát
ősidők óta ismeri és használja az emberiség.
A növény legrégebbi archeológiai lelete egy
újkőkorszaki (i.e. 4.000) településről származik.
Az i.e. második évezredben már a babilóniaiak
és a föníciaiak nagy mennyiségben termesztették.
Az antik korban a görögök kedvelt itala volt,
azt tartották róla, hogy a vért hűsíti.
Hasonló célból használták a rómaiak
is, lázas megbetegedés esetén. Európa
északi területeire a rómaiak juttatták el. Évszázadokkal
később, a már kereszténnyé vált
germán birodalomban a dinasztiaalapító Nagy Károly
rendelte el a cékla termesztését.
A középkori kolostorok kertjeiben is hamar elterjedt. Angliában
már a középkorban roboráló szerként
használták, betegeket és időseket tápláltak
könnyen emészthető levével, valamint a fejfájás
és fogfájás enyhítésére
ajánlották.
Magyarországon a XVII. században vált ismertté
a cékla.
Dr.
Ferenczi Sándor 1961-ben állatkísérletek
során fedezte fel, hogy a cékla vörös festékanyaga
a betanin hatékonyan lép fel a rosszindulatú
daganatsejtekkel szemben.
Az indiai
ajurvédikus orvoslás szintén kiváló
vérképző gyógynövényként
említi a céklagumót. Ezen kívül a májbetegségek,
székrekedés és egyes bélbetegségek
kezelésére használták, sőt a hagyományos
indiai bőrgyógyászat mitesszerek, pattanások
és korpásodás ellen is javasolták és
javasolják ma is.
|
Tápértéke
Magas
ásványi anyag és vitamintartalma
miatt nagyon egészséges. Az oldott ásványi
anyagokat (makro- és mikroelemeket) koncentráltan
tartalmazza, és ezek hiánypótló hatása
fokozottan érvényesül.
- Ásványi
anyagok: kalcium, magnézium, foszfor, vas, nátrium,
kálium, kén, jód, réz, mangán,
szilícium, cink, kobalt, króm, nikkel, bór,
lítium, stroncium.
- Vitaminok:
A-, B1-, B2-, B6-, B7-, B9- és C-vitamin, folsav,
niacin, biotin.
- Fitovegyületek:
polifenolok,
flavonoidok, antocianidinek, karotinoidok,
- Enzimek
és cukrok.
A
gyökér jelentős mennyiségű pektint
tartalmaz, ami elősegíti a nehézfémek,
az emésztőrendszerre veszélyes mikroorganizmusok
és a felesleges koleszterin kiürülését
szervezetünkből. A pektinnek jó a vízkötő
képessége.
Magas
kálium és magnézium
tartalma miatt igen hasznos a magas vérnyomás
és más szív- és érrendszeri
betegségek megelőzésében és gyógyításában,
illetve hozzájárul a test fiziológiai
táplálásához, az izmok
és az állóképesség növeléséhez.
A
nátrium és kalcium
aránya (50:5), így lehetővé teszi
a kalcium felszívódását.
A
cink, a mangán és
a réz elősegítik a növekedést,
a fejlődést és a szaporodást,
szabályozzák az anyagcserét,
kedvezően hatnak a nemi mirigyek működésére.
Klinikai
vizsgálatok igazolták, hogy a szervezet
a növények közül a céklából
tudja legjobban hasznosítani a vasat.
A céklában lévő cukor
könnyen hasznosul, így gyors energiaforrás
a szervezetnek. Viszont kalóriatartalma alacsony (31 kcal).
A várandós anyák is bátran
fogyaszthatják, hiszen a gumó gazdag folsavban,
amelynek megfelelő mennyiségű bevitele a magzat
számára különösen fontos. A folsav
a magzati fejlődés során, az agy és
az idegrendszer működéséhez szükséges
anyagok képződésében vesz részt.
A terhesség korai szakaszában megfelelő pótlásával,
több fejlődési rendellenesség
(pl. nyitott gerinc) kialakulásának valószínűsége
csökkenthető.
A
cékla fokozza a gyomorsav-elválasztást, ezáltal
javítja a fehérjék előemésztését,
az aminosavak hasznosulását. A kéntartalmú
aminosavak (metionin)rugalmassá teszik a bőrt,
fényt adnak a hajnak és a körömnek.
Az
összes növény közül a céklának
a legmagasabb a szilícium tartalma, amely
jó hatással van a szervezet védekező
képességére. Szilícium tartalma
erősíti a kötőszöveteket, a bőrt,
a véredények falát és a csontokat.
A betain a máj méregtelenítő
enzimeit támogatja.
A kolin elősegíti a májból
a felesleges zsírok kiürülését.
Szabályozza az emésztést,
a nyirokmirigyek, a vese, a húgyhólyag,
a gyomor és a belek működését.
A betanin (a cékla színanyaga) védi
a májat (csökkenti a zsírmájat),
gátolja a kórokozó baktériumok
elszaporodását, valamint immunerősítő,
roboráló és élénkítő
hatású.
A cékla másik festékanyaga az antocián.
Ez a másodlagos növényi anyag megvéd
a szabad gyököktől:
Az agresszív kötések (szabad gyökök)
sejtkárosodásokhoz vezetnek, ha a környezeti
mérgek, stressz, sugárzás vagy cigarettafüst
túlzott mértékben jelen vannak. Az antociánok
semlegesítik a környezetre agresszívan ható
káros anyagokat, s ezzel tulajdonképpen ártalmatlanná
teszik azokat. Csökkentik a DNS (gének) és a
sejtproteinek sérüléseit, ahol is lefékezik
a káros oxidációs reakciókat a sejtekben,
és ezzel végül is daganat-gátló
hatást gyakorolnak. Gyökfogókként az antociánok
ráadásul még túltesznek a C-, B-vitaminon
és a béta-karotinon, melyeknek hasonló hatásuk
van, és ezért ezeket antioxidáns vitaminoknak
is nevezik. |
|
Élettani
hatások
A
céklát a természetgyógyászat
gyógyhatású zöldségként
tartja számon. Mindössze 50ml céklalé
is előidézhet tisztulási reakciót, - ennyi
ereje van! Ezért fokozatosan szoktassuk magunkat a
cékla instant fogyasztásához: kezdetben fogyasszuk
kiskanalanként, lassan növelve a napi mennyiséget,
az 1-2 evőkanálnyi adagig.
Mivel a cékla földben lévő gyökérgumója
nem csupán a talajban található értékes
ásványi anyagokat szívja magába, fontos
arra ügyelni, hogy csak vegyszermentes talajban nevelt
céklát fogyasszunk!
Gyakorlatilag minden problémán segít, mert
feltölti a szervezetet vitaminokkal és ásványi
anyagokkal.
Lúgosító
hatású. Helyreállítja a szervezet sav-bázis
egyensúlyát.
Enyhe
vízhajtó.
Kiemelkedő
a vértisztító és vérképző
hatása. Segít a vörösvérsejtek regenerálásában
és szaporodásában, ezért kiegészítő
gyógymódként ajánlják vérszegénység,
leukémia és malária
esetében is.
Jó
hatással van a vérnyomásra
(magas vérnyomás kezdeti stádiumaiban eredményesen
szabályozza a vérnyomást), a szívműködésre
és az idegrendszer munkájára.
Roboráló
hatású, serkenti a sejtnövekedést
és a sejtmag-regenerációt.
A szervezet számára optimális formában
tartalmaz minden olyan hatóanyagot, amely az idős
vagy beteg sejtek életerejének fokozásához
szükséges. Javítja a lábadozó betegek
általános állapotát.
Ha
idős korban időnként céklakúra alá
vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli
a gyűjtőerek falainak megkeményedését.
Májtisztító: A céklalé
kombinálva sárgarépa lével
kitűnő májtisztító. Tisztítás
közben zsírtalanítja a májat (megelőzi
a zsírmáj kialakulását).
Májvédő hatásának köszönhetően
alkohol problémáknál is javasolt!
A másnaposság tüneteit is eredményesen
enyhíti.
Egyes
emésztőrendszeri betegségek
kezelésében is kiváló: Megszünteti
a savtúltermelésből származó gyomorpanaszokat.
Enyhe hashajtó hatása révén segít
székrekedésben. Jótékonyhatású
gyomorhurut, aranyér
és vakbél-irritáció
esetén. Gyulladásgátló!
Az
emésztésre gyakorolt hatása révén
támogatja a fogyókúrát.
Ezen kívül kiváló "zsírégető"
is.
A
hatékony tisztítókúrák
nélkülözhetetlen része: Fogyasztásával
elkerülhető a táplálék és
a toxikus anyagok hosszas időzése a gyomorbélcsatornában,
így csökkenti az ebből eredő különböző
betegségek kockázatát. Serkenti a máj,
a belek és a vese működését,
fokozza a méreg- és a salakanyagok eltávolítását.
Megszünteti a toxikus anyagok okozta bőrbetegségeket,
fejfájást és letargiát.
Méregteleníti az agyat a fémektől
(pl. alumínium), javítja
az általános közérzetet.
A
menstruációs zavarokat és
a változókor panaszait is enyhíti.
Rákellenes:
A cékla hatékonyan lép fel a rosszindulatú
daganatokkal szemben. Csökkenti a kemoterápia
mellékhatásait!
„Ismeretes,
hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok
lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés
növekszik. A cékla színező anyagai –
pl. a betain-glükozid – pótolja a rákos
sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket.
Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt
meg, és ezzel 1000-1250%-kal javítja a sejtek
légzőképességét.”
(Prof. dr. Török Szilveszter)
1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott
ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben
megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga
- a betanin - tumorellenes hatású. A humánkísérletekben,
a kemoterápián átesett páciensek vérképe
(amely a kezelések hatására romlik) jelentős
javulást mutatott néhány hetes cékla
kúra után.
Influenza és meghűlés
ellen sikeresen alkalmazható. Növeli a vírusos
fertőzésekkel szembeni ellenálló-képességet.
Pattanások
és a fejbőr korpásodása
ellen is hatékony. Sebgyógyításra
is kiválóan alkalmas. |
|