| A
szibériai cédrusfenyő az erő, a hosszú
élet,
az egészség és a kitartás szimbóluma.
Az
Ural vidékén és Szibériában élő
emberek a cédrusfenyő magjából már ősidőktől
fogva nyertek olajat, és felhasználták azt, úgy
ételek készítéséhez, miként
gyógyításhoz is. Már a XIX. században
bármelyik szibériai piacon lehetett cédrusmagból
sajtolt olajat vásárolni. Ezt általában
otthon, házi feltételek mellett készítették,
és jól bevált házi gyógyszerként
használták.
Természetes körülmények között csupán
Oroszország területén nő. A szibériai cédrusfenyő
legfőbb értéke: a magvai. A cédrusfenyő
magjainak gyűjtése Szibéria és az Ural vidékein
élő emberek egyik legfőbb tevékenysége
volt már ősidőktől fogva. Rettegett Iván
uralkodásának ideje alatt a cédrusfenyő magvakat,
mint exportterméket, Angliába és más országokba
is szállították.
A cédrusfenyő magvakból nyert olaj már emberemlékezet
óta ínyencségnek számított. Rendkívül
gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Jelenkori
tudósok bebizonyították, hogy: „A cédrusfenyő
magjának olajában található biológiailag
aktív hatóanyagok és vitaminok összetételének
a koncentrációja ideális a szervezet működésének
a stabilizációjára, és annak különböző
betegségektől való megszabadítására”.
A cédrusfenyő magjának olaját a szervezet
könnyen befogadja, és semmilyen káros mellékhatása
nincs.
Egy Pallasz nevű akadémikus, aki Oroszország
növényvilágának tulajdonságait tanulmányozta,
és munkáját Katalin Cárnőnek
ajánlotta, még 1786-ban ezt írta: „Svájcban
a cédrusfenyő magvakból a gyógyszertárakban
tejet készítenek, melyet a mell és a test belső
szerveinek a megbetegedéseire írnak elő, de ugyanakkor
ideges és fáradékony emberek számára
is …”
A
szibériai cédrusfenyő magjának olaja
A
cédrusfenyőmag-olaj íze kellemes, színe a világossárgástól
egészen az aranysárgáig terjed, de lehet borostyánkő
színű is, és a dióhoz hasonló illata
egészen kiváló.
Általában véve serkentőleg hat, növeli
az aktivitást, megszünteti a krónikus fáradékonyságot,
visszaadja az életerőt és növeli a fizikai
és szellemi munkabírást. Rendszeres használata
elősegíti a táplálék jobb feldolgozását,
és optimalizálja a vitaminok (mindenekelőtt az
A-, B-, E- és D-vitaminok) hasznosulását.
A cédrusfenyő magjának olajában a mikroelemek
és vitaminok ideálisan kiegyensúlyozott arányban
találhatók, és ez lehetővé teszi, hogy
azokat a szervezet jól tudja hasznosítani. Ezért
ez az olaj nélkülözhetetlen a táplálkozásban,
és természetes adagokban az immunrendszer erősítésére
is szolgál. Bármilyen növényi olajat helyettesíthetünk
cédrusolajjal, de a cédrusolajat teljes mértékben
semmiféle más olaj nem tudja helyettesíteni.
A
cédrusfenyőmag-olajat hivatalosan gyógyításra
alkalmazzák a következő intézményekben
- Szibériai Állami
Orvostudományi Egyetem
- Tomszki Tudományos
Kutató Intézet Türdőterápiás Osztálya
- Központi Tudományos
Kutató Laboratórium
- Rákos Megbetegedések
Tudományos Kutató intézete
- Rehabilitációs
Centrum - melyet a csernobili atomkatasztrófa miatt keletkezett
betegségekben szenvedők számára hoztak létre
A
cédrusfenyőmag-olaj fogyasztásával történő
gyógyítást az alább felsorolt betegségek
esetén alkalmazzák a leggyakrabban
- gastritis (gyomorhurut)
- gyomor- és a
nyombélfekélyek
- gyomorrák
- asthenia (erőtlenség,
gyengeség)
- pszichopatológiai
megbetegedések
- a szimpatikus idegrendszer
nagymértékű ingerlékenysége (fokozott
fáradékonysággal, a munka- és a teherbírás
csökkenésével, rossz alvással, gyakori idegi-pszichikai
kitörésekkel, időszakos fejfájásokkal)
Gyógyulás
- különböző eredménnyel - minden esetben történt!
A tudósok és az orvosok egyöntetűen megállapították:
„A cédrusfenyőmag-olaj fogyasztása igen hatásosan
tudja segíteni a szervezetet a gyógyulásban, és
semmilyen esetben, semmilyen betegségnél nincs káros
mellékhatása!”
Az
olaj vegyi összetétele indokolja magas gyógyhatását
A
foszfát/foszfor
mennyiségét tekintve (az emberi szervezet számára
értékes tápanyag) a cédrusfenyőmag-olaj
megelőzi az összes ismert olajat. Megőrzi/visszahozza a
magas munkabírás képességét, javítja
a vér összetételét, megelőzi a tuberkulózist
és a vérszegénységet. A magnézium
tágítja az ereket, és ezért elősegíti
a vérkeringést, és csökkenti az idegrendszer
emelkedett ingerlékenységét.
Az olajban található fehérjékhez 19 aminosav
tartozik és a savak
70%-a telítetlen. Az olajban fellelhető vitaminok
hozzájárulnak az emberi szervezet növekedéséhez
(A-vitamin). Az
olaj szabályozza az idegrendszer tevékenységét,
és jó hatással van a bőrszövetekre (B-
és D-vitaminok)
is. Az olaj nagyon gazdag E-vitaminban
(tokoferol - görögül
„utódot hordozok”). A vizsgálatok kimutatták,
hogy a rénszarvas nem tud utódokat világrahozni,
ha a területén nem nőnek cédrusfenyőfák,
és nem fogyaszt cédrusfenyő-magvakat.
A cédrusfenyőmag-olaj hatalmas F-vitamin
(Omega-3 és
Omega-6 esszenciális
zsírsavak) sűrítményként is használatos,
- egyébiránt a halolajból készült „F-vitamin-készítményekben”
megtalálható mennyiség háromszorosa
van benne jelen. Az F-vitamin esszenciális (nélkülözhetetlen)
zsírsav, mely képes csökkenteni a vér koleszterin
szintjét, és megelőzi az érfalak elmeszesedését.
Az
olaj fogyasztása
Mivel a
cédrusfenyőmag-olaj ősidők óta természetes
táplálékként használatos, fogyasztásának
nincs ellenjavallata sem akkor, ha táplálékként,
sem akkor, ha gyógyítási-megelőzési célokra
fogyasztjuk. Megelőzés céljából a leghatékonyabb!
Naponta 2-3-szor 1 kávéskanállal 30-60 perccel az
étkezés előtt 40-60 napig. Tartsuk egy darabig (kb.
1 perc) a szánkban, hogy a nyálunkkal össze tudjon
keveredni.
Cédrusfenyőmag-olaj
legyen mindig bőségesen jelen a gyermekek és a fiatal,
serdülőkorban lévő gyermekek táplálékában.
Jótékonyan hatnak ugyanis a gyermekek fizikai valamit szellemi
fejlődésére. Kiváltképpen hasznos és
fontos ezen olajat hozzáadnunk az ételekhez, amikor a gyermekek
tejfogai nőnek.
A
cédrusfenyőmag-olaj jótékony hatásai
különböző megbetegedések esetén
Kutatások
és klinikai kísérletek bizonyítják
a cédrusfenyőmag-olaj nagyon értékes tulajdonságait,
melyek azt a gyulladás
megakadályozásának és a szervezet
regenerálódásának hatékony
eszközévé teszik.
A cédrusfenyőmag-olaj hasznos a
vérbetegségeknél is,
de mindenekelőtt a nyirokrendszer
betegségeinél.
Jó vértisztító.
Különösen jótékony hatást fejt ki
a gyomorra és a béltraktusra. Szibériában
túltengő gyomorsav,
gastritis, valamint
gyomorfekélyek
és a nyombél
betegségeiben
használják leggyakrabban; helyreállítja az
emésztőrendszer normális működését.
A szibériai orvosok és gyógyászok a cédrusfenyőmag-olajat
aranyérnél is javasolják helyileg alkalmazni.
A vese- és az idegrendszer rendellenességeinél
is széles körben alkalmazzák. A cédrusfenyőmag-olaj
növeli a férfiúi
erőt is.
Reumás ízületi fájdalmak
gyógyítására, anyagcserezavarok,
valamint vitaminhiány
esetében is jótékony hatású a magolaj
fogyasztása.
A cédrusfenyőmag-olaj bőségesen tartalmaz cserzőanyagokat
is, amely a nyálkahártyák
gyulladásos megbetegedéseinél
- (a szájüreg- ill. más szervek nyálkahártyája)
ecsetelés- vagy öblögetésképpen használható.
Ugyanez vonatkozik a bőrbetegségekre
(ekcémák,
gennyes kiütések,
pikkelysömör), égési
sebekre, jó hatással van a sebek
összehúzódására, valamint a fájdalom
csillapítására.
A tejmirigyek gyulladásánál
kenjük be vele a beteg mellbimbót, és fedjük le
valamilyen könnyű borogatásra használt anyaggal.
Visszértágulat
(varix) esetében is javallott. Ha ilyen eset áll fenn, akkor
naponta kétszer kenjük be ereinket cédrusolajjal, és
közben masszírozzuk azt ujjaink hegyével a bőrünkbe.
A cédrusfenyőmag-olajat nagyon hatásosan alkalmazhatjuk
akkor is, amikor fogyni akarunk,
és nagyon hasznos azok számára is, akik nehéz
betegségen estek át.
Fürdők
A fürdő
nyugtatóan hat az idegrendszerre. Használatos erős
felindulásnál, izgalomnál
és nagymértékű
fáradékonyságnál is.
Az ilyen fürdőnek nagyon jó hatása van a kicserepesedett
és durva bőrre.
Népi gyógyszer
A
népi orvoslás a vér
betegségeire (vértisztítás!),
osteochondrósisok
(degeneratív csontosodási zavar gyermekkorban) és
arthritis (izületi
gyulladások) esetében használja sok-sok generáció
óta a cédrusfenyőmag-olajat.
A magvakból készült olaj hagyományos gyógyszere
a tuberkulózisnak,
az arterioszklerózisnak
(érelmeszesedés) és a magas
vérnyomásnak
egyaránt.
A népi orvoslás cédrusfenyőmag-olajat javasol
akkor is, ha vese- és epekövek
valamint májkárosító
anyagok vannak a szervezetben. Erősíti
az olaj gyógyhatását, ha mézzel együtt
fogyasztják.
Gyomor- és bélfekélynél
szintén nagyon hasznos mézzel együtt.
Cédrusfenyőmag-olajból a várandós
kismamák naponta fogyasszanak, mert rendkívüli
mértékben hozzájárul úgy az édesanya,
mint a magzat egészségéhez. A magolaj szoptató
kismamáknál elősegíti
a tejképződést.
Különböző bőrbetegségeknél,
mint sömör vagy gennyes bőrkiütések,
de egyéb gyulladásos panaszoknál, sőt
még bőrráknál is az olaj folyamatos és
állandó használata gyógyuláshoz vezethet.
Ekcémák,
pikkelysömör, szárazság
esetében jó alaposan dörzsöljük az olajat
a bőrünkbe. |